Humcsi Versek

Szerelem

Peregnek az évek

Csak peregnek az évek, telnek el a nappalok,

De hiányodban élek, ezrek közt magam vagyok.

Remélem, hogy egyszer még lehetünk majd boldogok,

Szép szerelmed szonettjét a fülembe suttogod.

Szívemben a dallamok majd örömtáncot járnak,

Te, legszebb szava, hangja, ritmusa e világnak.

Leszek gyűrött kottája én minden leheletnek,

Vesd rám finom érintésed, mint egy hangjegyet.

Énekelj el engem szépen, s ha vége lesz a dalnak,

Lelkemben a lágy zenéid örömhalált halnak.

Tönkre ment

Kézen fogva sétál hiányod és magányom,

Tévedésem súlya földnek mélye alá nyom,

Gondolkodtam, mikor volt, hogy minden tönkre ment,

Emlékszem pontosan: éppen zúgott két szám között a csend.

Elveszített boldogság

Tengerparton, sok homokban

Lépkedtem a lábnyomokban.

Most már csak a Hold vakít,

Itt hagytam el valakit.

Azt az utat végigjártam,

Nappalokon, éjszakákban,

De akit ott elvesztettem,

Arra többet rá nem leltem.

Eltűntél a hullámokban,

Nem vagy már, csak vágy-álmokban.

Elsodort tőlem az élet,

De kereslek majd, amíg élek.

Zűrzavarban

Tűnhetetlen ragyogással dohogva

feszeng dermedté kalapált talaján

szívemnek, s zörgő fájdalmát dobogja

súgón repítve szikráit szemembe,

Nyomát tiporva szédítő mélységbe

örökkön zúgó robajjal telítve,

Megfosztottságom örömén katarzisom

gúnytáncát járva, s téped ki

markomból foszló lélegzetét

parányaidnak, zihálva

lihegsz át parázsló zománcán

vasketrecbe zárt tudatom pihegését

feszítve keresztre.

Nem adom a feledés kulcsát

ily könnyen kezedbe.

Csak nélküled

Félelemtől feszülve dohogok,

Hisz többé már sosem kaphatlak meg,

Porszemmé törpülve, semmi vagyok,

S remélem: egyszer még újjászületek.

Hinni, hogy talán egy kis időt kapok,

De ahogy már emlékünk is halott,

Vágyom arcodon könnycseppként halni meg,

Mert őrült tudatként hasít belém a sokk:

Nem élhetek többé már, csak megfosztottan,

csak nélküled.

Emlékeim

Egykor, mint gyémántokban rejlő apró csillogás

De elveszett lelkemből, már nincsen semmi más,

Zúgom szívem tavaszán, hogy magányos vagyok,

S késszúrásként hatol belém minden mondatod.

Üvegszilánkként karcol bennem egy apró pillanat,

De visszahozni nem lehet, a perc úgy elszalad.

Nem marad csak fájó emlék, és szúró gondolat.

Csöndünkbe burkolózunk, s évszázadok telnek el,

S mikor már nem leszek, és te sem leszel,

Egy marad csak: egy emlék, ahogy értem könnyezel.

Összekötőink

Nálad van a vágyam,

És nálad a szerelmem,

Neked adom őket,

Nem kell már nekem.

Nálad van a lelkem,

És az összes álmom,

S hogy ha mégis kéne,

Nálad megtalálom.

Úgy őrzöd majd őket,

Mint maci a mézet,

S lakat alá zárod,

A leges-legszebbiket.

Olykor megtisztítod,

Vagy megnézed mindet,

Tudod nagyon jól,

Ez köt össze minket.

Nálad az álmom,

Nálad az életem,

S ha eldobod őket,

Biztosan szétesem.

Tiéd minden vágy

És tiéd az álom,

Így leszünk mi együtt,

Örök e világon.

Semmi vagyok

Kutyák elé vetett dögként marcangolja szívemet a bánat,

Szívem tépi: jól tudom, már nincsen hazám nálad.

Utolsót pumpáló kamráimból sűrű vérem árad,

Mézes csókként rideg szádra kövületként szárad.

Vájd belém oroszlán karomként szúró nyílzáporod,

Majd némán hallgatok, míg szájad tengerként háborog,

S morajlik bennem tétován ördögöd, démonod,

Sivatagban záporeső, szélviharban gyertyaláng, oly semmi vagyok.

Nem lehet

Nem kérlek,

Hogy szeress,

Mert mind hiába,

Ha szíved nem szeret.

Nem kérlek,

Hogy szeress,

Mert kényszerből

Szeretni nem lehet.

Az éjjel

Ilyenkor már kínzó csönd alszik a járdán,

Ilyen későn már csak az öreg Hold néz rám.

Az emlék futva jön, szalad szívem elé,

De a szél lágyan fújja el, fel az ég felé.

Az a sok szép kép, mind-mind gyönyörűség,

Elveszített szép emlékek, gyertek vissza még!

Bújjon elő az is, mit a sötétség rejt el,

S késszúrásként gyilkol, ha kikacsint a reggel.

S a ködfelhőben új remény jön a fáradt, őszi széllel,

S két szememből könny csordul ki, ha elkullog az éjjel.

Tiéd vagyok

Szemem a szemed,

A szám a szád,

Megdobban szívem,

Ha gondolok rád.

Szívem a szíved,

Dalom a dalod,

Te az enyém,

S én a tiéd vagyok.

Volt-e már?

Szerettél-e már úgy valakit,

Hogy nem láttál rajta kívül más arcokat?

Imádtál-e már úgy valakit,

Hogy nem hallottál az övén kívül más hangokat?

Volt-e már, hogy szorított a kín,

Mert úgy ölelnéd, de nem lehet?

Volt-e hogy határ, gát nélkül

éreztél örök, igaz szerelmet?

S az, hogy nem érdekelt semmi,

Sem a hideg tél, vagy a nyár,

S hogy meghalnál azért,

Akit szeretsz, volt-e már?

Hangtalan szerelem

Hangtalan szerelem,

Mely az éjjelt fonja át.

Néma szerelem, melynek

Nem hallom szavát.

Nem a szavak kellenek,

Ahhoz, hogy igaz legyen:

Tudod, a leghalkabb

A legszebb szerelem.

Engem válassz

Gyömiszköltem, gyúrtam, formáztam, mint tésztát, a szavakat,

De nem tudott mondattá születni a fájó gondolat.

Megfejthetetlen rejtvényként lapulsz szívem fiókjában,

S gyomrom reszket, remeg mindkét lábam,

Mikor egy aprócska szót a megfejtésbe vések,

Mert nem tudom, hogy igazak, vagy hamisak a képek.

Nem tudom, hogy közelebb vagy messzebb van a válasz,

De ha választhatsz, kérlek, engem válassz!

Ellopott szerelem

Dombok felett,

Felhők alatt

Aranyszárnyon

Ragyog a Nap.

S egy szexre éhes

Tekintet,

Ma is reám

Tekintget.

Dombok felett,

Felhők alatt

Egy szerelem

Nagy lángra kap.

Régóta várt mozdulat

Forgószélként

Elragad.

Felhők alatt,

Dombok felett,

Elloptam a

Szerelmedet.

Hogy mentselek meg?

Ha már a játék is a halálról szól,

Mi legyen az, ami éltet?

Ha már a nevetés is fáj,

Hogy mentselek meg téged?

Mi adjon erőt nekem,

Ha már a szerelem is éget?

Ha már az álom is bánt,

Hogy mentselek meg téged?

Mit adjak én neked,

Ha nincs aranyam, nincs mézem?

Hogy mentselek meg,

Ha könnyes szemed nézem?

Térj haza!

Te vagy a csillag,

Mi vezet utamon,

Te vagy a szél,

Ha utazok tutajon.

Te vagy a gyöngy,

S a vadvirágos éjszaka,

S mint a nyarat is,

Várlak: Térj haza!

Firebird

I woke up this morning and a word hurt me,

’Go away’ I told you and my tears fell.

I was on the floor and my tears died,

I want to go away or the otherside.

I want to look into up your glittering eyes,

I said my bad feelings once, or twice,

But you laugh into my face,

I realized this is a failed race.

I was never so sad yet than now,

I don’t know what I can do and how?

I’m very sad and lonely girl,

I want to fly like a dying Firebird.

Főnixmadár

Felkeltem ma reggel, s egy szó bántott engem,

„Menj el” – ezt mondtam, s földre hullott könnyem.

A földön feküdtem, s könnyeim gurultak halva,

El akarok menni innen vagy a másik oldalra.

Csillogó szemeidbe gyáván tekintve néztem,

Elmondtam már sokszor minden érzésem,

De te gúnyosan az arcomba nevettél,

S rájöttem ezen a versenyen te nyertél.

Sosem voltam olyan szomorú, mint most,

Nem tudom, mit tegyek, s azt hogy.

Szívemben csak szomorúság és bánat jár,

Szeretnék repülni, mint haldokló főnixmadár.

Elhajtasz

Minden reggel, mikor még a Nap sem kel,

Neked már olyan korán menned kell.

Pár percig még engem is a földön tartasz,

Aztán beülsz a kocsidba és elhajtasz.

Én egész nap reszketve várlak téged,

Míg a tűz csak által éget,

De testemen csak a düh lesz az úr,

S meglásd, egyszer elszakad a húr.

Pengeélen táncol a lelkem,

A boldogságra bár ráleltem,

De kicsi szívem mégis vacog,

Mert félek, ha egyedül vagyok.

Nem fakaszt rám kincset az élet,

Csak egy gyönyört kaptam: Téged.

De oly nehéz, úgy fáj várni rád,

Nem csókolni szép, kedves szád.

Én csak várok, várok rád kitartón,

De amikor te belépsz az ajtón,

Tán én akkor már halott leszek,

De tudd: tiszta szívemből szeretlek.

Nem hallok meg más hangokat,

Csak ahogy becsukod ajtódat,

S amikor a gázpedálra lépsz,

Még a fénynél is messzebb mész.

Csak rettegve ülök az ágyon,

Szerelmes ölelésedre vágyom.

Tudom, igazat mondasz, mégis becsapsz…

Beülsz a kocsidba és elhajtasz.

Minden hiába

Úgy szeretlek téged,

De te sosem vagy nekem,

Csak ábránd, csak

remény ez a szerelem.

Ott csillog szemedben

vakító tüzem lángja,

De hiába szeretlek,

Hiszen minden hiába.

Azóta keresem

Egyszer az utcán

Találtam egy követ,

Bele volt vésve

A te drága neved.

De azt a követ

Eldobtam esztelen,

S azóta nézem,

Azóta keresem.

Tündér lennél

Bárcsak igazi tündér lennél,

Mert akkor többé

El nem mennél,

Mert százszor is

Csak azt kívánnám:

Amíg élek

Te vigyázz rám!

Beléd szerettem

Mikor szemedbe nézek, szívem lángra gyúl,

Ha elmész, követlek majd a halálon is túl.

Végtelenbe nyúló éjszakákon át ölellek majd,

És szeretni foglak téged, amíg az élet tart.

Könnyezem

Messziről nézlek, de nem látom az arcod,

Távolban állok és nem hallom a hangod.

Mindig csak várlak, de te nem jössz sohasem,

Hosszú éjszakákon át érted könnyezem.

Félelmem tornáca

Félelmem tornácán fagyottan ülök,

A forróságban végleg felhevülök.

Virágaim közt elhervadok,

Hatalmamban semmi vagyok.

Szívem kapuját zúgó szélvihar rázza,

Titkaim ajtaját hurrikán tépázza.

Csak szomorún élek, villódzó fényben,

Elveszem a végső reménytelenségben.

Félelmem tornácán magányban ülök,

Kínom udvarában megsemmisülök.

Többé nem hiszek

Azt hittem csillagot láttam,

De a szemed volt.

A szívedet láttam,

De én azt hittem a Hold.

A kezedet fogtam,

De azt hittem rózsatövisek,

Bármit hittem, hazugság volt,

Többé nem hiszek.

Magam vagyok

Egyedül sétálok a forró homokban,

Lépkedem idegen lábnyomokban.

Senki sincs e parton, csak rád gondolok,

Már senkim sincs, csak magam vagyok.

Izzó test

Égető vágy izzik a combomon,

Hiányod könnye folyik az arcomon.

Szavaid gyönyöre fülemben cseng,

Izzik a szám, mi szádról csókot csent.

Remeg a szívem, mert a bánat dúlja,

Csókolni akarlak újra meg újra.

Úgy szeretlek, s szeretsz te is, tudom,

Mégis folyik véres könnyem sápadt arcomon.

Ami nem vagyok

Ami nem enyém, azt te kapod,

Ami nem kicsi, az talán nagy.

Ami te nem vagy, az én vagyok,

Ami én nem vagyok, az te vagy.

Ami nincs közel, az messze van,

Ami nem él, az már halott.

Ami én nem vagyok, az te vagy,

Ami te nem vagy, az én vagyok.

Eltiporva

Mikor megismertelek, csak felhőtlenül nevettem,

De ma már talán mást szeretsz helyettem.

Láthatatlan kéz facsarja rongyossá a szívem,

De én csak szeretlek, s kereslek hűen.

Én minden reggel kínzó magányban ébredek,

S tudom, lassan már teljesen szétesek.

Mint bomba, szívem úgy robban ezerré,

S fáj, mert az ígérted nekem: „Örökké”.

Mintha kutyák marcangolnának, úgy vagyok,

És csak kínoznak telve el a mindennapok.

Forró könnyem áztatja megsápadt arcomat,

Gombócok torzítják berekedt torkomat.

Úgy zúzod szét szívem, taposod, mint az utat,

Bárcsak tudnám, hogy a szíved kire mutat!

Úgy préselsz a betonba, mint az elszívott csikkedet,

De minden megváltozik, ha eljön a kikelet…

Csak őt szeretni

Csak egyet szeretni,

De azt hűen és vágyón,

Csak őt szeretni

Az egész világon.

Csak neki élni,

Csak hozzá szólni,

Titkos percekben

Forró csókot lopni.

Szemében születni,

S a szívében meghalni,

Örökre szerető,

Igaz társ maradni.

Szeretni, szeretni,

Míg tart az élet,

S azt kívánni:

Szerelmed sose

Érjen véget.

Mindent-látó szerelem

Süvítőn zúg a szél,

Én mégis hallom hangodat,

Eltakar a dér,

De mégis látom arcodat.

Akárhová is bújsz,

Én megtalállak majd,

S szeretni foglak,

Amíg az élet tart.

Mindhalálig

Arcomról leperdül egy keserű

Könnycsepp,

Mert ennél a bús kínnál bármi

Könnyebb.

Szívemről az élet halottan

Lemállik,

De boldog vagyok, hisz szeretsz

Mindhalálig.

Őrült messze vagy!

Egyszer elmúlik fáradt, zúgó életem,

Egyszer nem vár majd haza senki sem.

Arcodat egy csillagról fájón nézhetem,

De nem bánt majd semmi félelem.

Egyszer majd eljön az a nap,

Mikor életemből álom sem marad.

A fájó kín szívemben oly nagy,

Mert oly távol, oly őrült messze vagy!

Elfelejtett szó

Egy el nem mondott szó,

Mely ajkadon remeg,

Egy elfelejtett szó,

Mely lassan eltemet.

E szó néha lecsöppen a szádról,

Egy a válasz: „Annyira hiányzol!”

Bárhogyan is, de velem vagy,

Ha fú, ha ég, ha lángol,

Csókot hint és megsimogat,

Vagy átölel, ha fázol.

De van egy szó, melyet már

Réges-rég elfeledtél,

Csak a tudat maradt talán,

Hogy régen még szerettél.

Álom

Ahogy rád gondoltam,

Furcsa álmot álmodtam:

Forró tested testemen

Ringatózik csendesen

A holdfényben meztelen.

Reszkető kézzel ölellek át,

Miután átszeretkeztük

Az éjszakát…

Árnyék

Dübörgő zajok közt

Hallom a hangodat,

Százak és ezrek közt

Látom az arcodat.

Millió szag közt

Érzem az illatod,

Észre sem veszel:

Árnyékod vagyok.

Ne irts ki!

Homályodban élek, fátylad takarja arcom,

Remegő kezeimet feléd nyújtva tartom.

Kérve kérlek, engem árnyékodba nem vess,

Könyörgöm, könnyeimen gúnyban ne nevess!

Szeress engem, mert nélküled meghalok,

Csak te teszel azzá, ami ma vagyok.

Ne irts ki magadból, könyörögve kérlek,

Ne lökj ki magadból, hisz én csak benned élek!

Elmúlt

Apró zajok zizzenek a csendben,

Újra hittem, s újra tönkre mentem.

Szívem zakatol, darabokra szakadt,

Nincsen tovább, semmim sem maradt.

Féltem mindig, hogy nélküle mi volna,

S most porrá hamvadt lelkemet kín lába tiporja.

Nem gondoltam, hogy így ér majd véget,

Elmúlt a szerelme, elmúlt az élet.

Illúzió

Illúzió voltál csupán, semmi más,

Csak ábránd, képregény és látomás.

Rémült érzékeim puszta csalódása,

Megtévesztett szívemnek őrült hazugsága.

Részem

Bárhogy is szeretném,

Te vagy szívem része,

Próbállak kitépni,

De holtan esnék össze.

Te kellesz

Sötét éjszakák, hideg telek,

De boldogságot benned lelek.

Rideg pillantásod, komor tekinteted,

Mégis vidám vagyok veled!

Fájó szavak és vad, kínzó mondatok,

De hangodat hallva nyugodtabb vagyok.

Érintésed olyan, mint a kikelet,

Csak ez szerez nekem újra örömet.

Mosolyod félő, s bizalmatlan szíved,

De csak te kellesz, akárhogy hiszed!

Elhagytál

Úgy hagytál el engem, mint fák a levelüket,

Úgy kereslek, mint szegények a kenyerüket.

Úgy szálltál ki belőlem, mint halottból az élet,

Olyan vagy már régen, mint véremben a méreg.

Te…

Te vagy a hajnal,

S te vagy a kikelet,

Csillogó szemednek

Tükrében elveszek.

Mindent csak

Teérted teszek,

Ha te boldog leszel,

Én is az leszek.

Szívem érted dobban

Magamban látom arcodat, de vak vagyok.

Nincsen orrom, de mégis érzem illatod.

Süket vagyok, de hangodat mégis ismerem.

Semmi vagyok, de mégis fogod két kezem.

Kellesz nekem, napról-napra jobban,

Nem élek, de szívem érted dobban.

Tudom, hogy ezt te el nem hiszed,

De nézz meg jól, talán mégis igaz lehet!

Néma vallomás

Csak némán mondom ki a szavakat,

Titokban, csendben,

Mert a hangos vallomástól

Mindig tönkrementem.

Mondatok, melyeket kimondani

Nem mertem,

Itt égnek, izzanak belül a

Szívemben.

Csak rettegve nézlek, szemed

Fényében elveszek,

Félek, hogy még enyém sem vagy, de

Máris elveszítelek.

Álmaidban

Bársony szemed leple alatt

Halkan lüktet az élet,

Álom fátyla pilláidon,

S én csak némán nézlek.

Ajkad íze ajkamon vacog,

S leheleted bőrömön,

Szabadulni nem tudok,

Te vagy a börtönöm.

Szép álmokat!

Őrizzék álmodat angyalok az égben,

Szíved teljen örömben, békében!

Legyen éjjeled szépségekkel tele,

S egy-egy álomképbe néha férjek bele!

Csillagok közt lelked égi táncot járjon,

Legyen ébredésed legszebb a világon!

Elhamvadt élet

Kialudt a régi tűz, elhamvadt az élet,

Lassan terjed véremben a lélekölő-méreg.

Forró tenyér izzik homlokomnak ráncán,

Csak magamban vagyok szívemnek tornácán.

Hiányzik az ölelésed, kínoz, éget szavad,

Mindent elvesztettem, semmim sem maradt,

Csak egy szúró érzés, mi belülről mar,

Felszakadt szívemen egy begyógyult varr.

Szédülve nézek, üveges szemekkel,

Olyan után vágyom, mit sosem érek el.

Hiába nyújtom kezem, hiába várom,

Nem lesz boldogságom soha e világon.

Újra egyedül

Teszem, amit tennem kell, és hazug maszkot húzok,

Azt mondom, „Kösz, jól vagyok”, de többnyire túlzok.

Rád mosolygok, mintha gondom nem is volna,

De édes könnyem forró csókja cuppan arcomra.

Egyedül vagyok és fáj a kínzó üresség, mi bennem él,

Azt hazudom, hogy már nem kellesz, de szívem még remél.

Mélán nézem a szürke képeket a szívem semmijében,

Nem értem, hogy ez nekem miért fáj, s neked miért nem.

Azt mondják, bolond vagyok, hogy egyáltalán eszembe jutsz még,

De te több vagy nekem, mint az életemből egy aprócska töredék.

Három hete már csak céltalanul élek. Mint a tavaszi falevél,

Lehullottam ágaidról, mert nem szeretsz és soha nem is szerettél.

Ölelni téged

Egy álmos hajnal mámorában

Ittam sorsom kéj-pohárban,

Ágyékod öleltem, szívem halkan dobban,

Egy szót suttogtam mélységes titokban.

Vizenyős szememben lángol az élet,

Kínzó gyönyör, álomérzés ölelni téged!

Ágyadban

Arcodon ringó holdsugár édesen táncol ajkadon,

S közben ölelésed jó-melegje izzítja hajnalom.

Álomízű lélegzeted zihálva keringőzik vállamon,

Szerelmemet minden örömével, bánatával vállalom.

Cikázva fut át ujjad puhasága hajamon, fülemen,

Belakta szívemet bozótos, zöldellő, virágzó érzelem.

Kemény combod izmai közt hevenyészik derekam,

Nem kell beszélnem, érzésem az érintésben benne van.

Tolvajként csókot lopok még csendben nyugvó szádról,

Kiballagok nászágyadból, fény alig pislákol.

Szívem szúrva eszmél fel süvítő álmából,

De őrülten szeretve gondol rád, bármikor, bárhol.

Börtönödben élek

Börtönödben élek, boldog rabod vagyok,

Bilincstől ne fossz meg, maradni akarok!

Láncaidat széjjel tépném, hogy leláncolj újra,

Ha kiengednél börtönödből, szívem százzá hullna,

A zordon rácsok mögül némán rád nézek,

Szívem csendjével suttogom, mit érzek.

Lepkefogód hálóján ugyan a minta hibádzik,

De ha nem lehetek kalodádban, kínod hiányzik.

Ég veled

Fáradt éjszakán, szunnyadó holdfényben

Felébredt bennem millió emlékem.

Egyik szúr, kínoz, másik örömben felemel,

Nem tudom, merre menjek, te merre keresel.

Utam kihalt, s a cél is messze még,

Talán mindig is hiába, de várlak rég.

Ha eltűnnék, hát ég veled, ég velem,

Hogy meddig bírom, már nem tudja senki sem.

Szívembe láss

Ne higgy a hazug tollvonásnak,

Azok csak papírra karcolt szavak.

Higgy a szívnek, érintésnek,

Mert igaz érzés csak belülről fakad.

Szívembe láss: kínzó vágy és vad képzetek,

Egy árulkodó pillantás, őszinte felelet.

Ne kérdezd - hisz úgyis tudod-, mit érzek:

Csak hazug gyűlölet és forró szeretet.

Mindig odaát

Éjszaka szívem sötét kertjébe ültem,

A semmi volt a minden körülöttem.

Magányom tölgyének árnyéka alatt,

Szívem százból ezerré szakadt.

Könnyezett az ég, arcomon folyt,

Ami minden, most semmise volt.

Vágytam a csodát, lényed mámorát,

Ahol én vagyok, te mindig odaát.

Ketten egyedül

Izzó kályha mellett halálra vacogok,

Nem hullanak nekem fénylő csillagok.

Tömegben állva egyedül zokogok,

Bánatommal kézen fogva, magányom vagyok.

Itt vagyok

Régi emlék, régi kín,

Táncolok a romjain.

Cipőm kopog, itt vagyok,

Sánta lettem, elhagyott.

Szerelmemnek

Gondolkodtam órákig, hogyan mondjam el neked,

De azóta már rájöttem: elmondani nem lehet.

Összerezzen szívem, ha meghallom hangod,

Nélküled semmi sem, csak félember vagyok.

Szállok puha felhőkön, angyalok közt ébredek,

Oly szép az érzés, mit nem ismer a képzelet.

Elvarázsol érintésed és ajkad félő dadogása,

Mióta ismerlek, nem vágyom már másra.

Csak azt várom, hogy lássam szép szemedet,

Szebb lett a hajnal és még szebb a kikelet.

Éhezem az ölelésed, szomjazom a csókodat,

Elmondhatatlan az érzés, s nem érti gondolat,

Mert a világon a legtündöklőbb kincs te vagy!

Elröppent boldogság

Néha üvölteni, sikoltani tudnám, neki az égnek

A kimondatlan szavakat, mik torkomban égnek.

Néha ijedten váj belém a víg emlékezet,

Ma már csak szorítják nyakam marokkezek.

Fájó kis gombócok, hogy elröppent a boldogság,

Lelkem már fátyolfelhők könnyei borítják.

Vidám arcod megfáradt, hazugan mosolyog,

Úgy érzed, feletted viharköd gomolyog.

Remény lakik bennem, hogy lesz még szíved vidám,

S szemed szikrázó szemmel, ragyogva néz reám.

Szádon csattanó nevetésedre, mint a vízre, vágyom,

Mert te vagy a legdrágább gyémánt a világon.

Szívem ég, mint a tűz, és szúr, mint a fagy,

Mert minden boldogságom, örömöm te vagy!

Ha kell, én minden lélegzetem arra áldozom,

Könnyed ajkadon görbülő örömmé változzon!

Házassági jókívánság

Midőn a lila köd elönté sivár tudatod,

S e csodás hírt a társaiddal tudatod,

Szívünk, testünk forró melegség járta át,

Mert a röhögéstől telepisiltük a gatyát.

Pajkos póni, búgócsiga, gördülő hintaló,

Emlék csupán, s felváltja a jó öreg vasaló.

Így igába hajtván vénülő, őszülő fejed,

A mai nap ünnepéllyel intünk hát búcsút neked.

Jókívánságainkat örömmel telve fogadd,

A gyeplőt okosan, s biztos kézzel fogjad!

És ezt után soha el ne felejtsd azt,

Hogy a férjedén kívül nem foghatsz más…

…fapapucsot.

Benne

Benne vagy te és benne vagyok én,

Mindenhogy szeretsz a szex terén.

Mindent kipróbálsz, lehet barna vagy szőke,

Csak ki-be, ki-be, előre-hátra-előre.

Benne vagyok én és benne vagy te,

Nem számítunk jóra, semmi szerelemre.

Csak a szex számít, a testi élvezet,

Csak ki-be, ki-be, ki- és beteszed.

Benne vagyunk mind, te én és ő,

Ágyba döntesz bárkit, ki elérhető.

Benne vagyunk régen, ő én és te,

Nem számít csak egy: ki-be, ki-be, ki-be…

A mámor

Okot kutatva poklot jártam.

Átbuktam a sáncon e kifacsart világban.

Zaklatón kavargott sok félig-igaz szó.

Hazugság, és megbolondulás.

Százszor mondtam már mennyit ér a mámor:

Illúziók után a kiábrándulás.

Mégis egyedül

Együtt vártuk a jövőt,

Szerelmet egymásnak vallottunk,

Együtt írtuk a múltat,

S csak egymásról hallottunk.

Együtt sétáltunk parkokon át,

S szerettük egymást boldogan,

De már nem hallom szavad

egy hónapja pontosan.

Vég

Egyszer minden örök véget ér,

Véges az idő, véges a tér.

Szerelmünk immár halotti tor,

Elő az étel, elő a bor!

Bármit is tennék

Remegő kezekkel nyúlok feléd,

Te elfordítod borús arcodat,

Bármit is tennék, hogy szeress,

Te csak vívnád iszonyú harcodat.

Ami vagy

Ne kérdezz, hiszen ez világos,

Mint a Nap,

Én nem téged szeretlek, hanem

azt, ami vagy.

Kéj

Mint furcsa árnyjáték,

Fonja körül

Egy női comb a nyakad,

Veszetten figyelsz,

Mint aki

Nagy kincsre akad.

Te is játszani kezded

A kéjek játékát,

És lágyan öleled

Vágyad ágyékát.

Szeret – nem szeret

"Szeret, nem szeret"

- Tépkedem a levelet.

"Szeret" – Óh, bárcsak

ez maradna már csak.

"Nem szeret"

Nézem remegő kezemet.

"Szeret, nem szeret"

Siratom a levelet.

"Szeret" - Leszakítottam...

Sírva, utoljára mondtam.

És... "Nem szeret"

Letéptem a levelet.

Nem is maradt

több az ágon...

letéptem a

boldogságom...

Ne hidd!

Ne hidd, hogy amit látsz, igaz,

Ne hidd, hogy hamis az érzelem,

Van, mikor mást súg a szív s az ész,

S van, amit csak a lélek lát, nem a szem!

Nem merek

Rengeteg gondolat, hosszú-hosszú mondatok,

De megszólalni nem merek, csak némán hallgatok.

Szívemen különös érzések, és némaság csendje ül,

Valami kimondhatatlan, ami dobol itt legbelül.