Humcsi Versek

Események

A Pokoli Torony emlékei

Mily kegyetlen ember az,

Ki ilyen bűnre képes?

Mily gyilkos az, ki sózza azt,

Mi csak szenvedve édes?

Mily ember az, ki

Önkényesen istent játszik?

Mily ember az, ki

Tízezreket kísér a halálig?

Mily ember az, ki ítéletet

Önmaga is bűnben hoz?

Mily ember az, ki maga

Mására még újakat toboroz?

Mit hallani, ha robajban omló,

Hatalmas, égő épület

Egy bűnös ember keze által

Száz élettel szétesett?

Mit mondjon az, kinek

szerelme édes, mint a méz,

De kedvesének ártatlan élete

a Nagy Toronyba vész?

Hát hallani száz mérföldről is, ahogyan

egy nagymadár a toronynak ront,

Hallani sokmillió szenvedő bárány

véres sikolyát egy éve pont.

(2001. Szeptember 11-i terrortámadások évfordulójára)

Volnék bármi

Álom volnék arcodon vagy szél suhogás,

Mosoly lennék szájad szélén, kacagás,

Fénysugár szemeidben és csillogás,

Csak azért, hogy sokkal jobbnak láss.

Arany volnék a kezeden és kék

Óceán szívednek lassú világkerekén,

Hogy melegítselek, kesztyűdbe bújnál belém,

Csak, hogy egy kicsit jobb legyek én.

Zöldellő fűként ölelném puha talpadat,

Vagy én lennék a vöröslő alkonyat,

Játékfilmként peregnék, vagy lennék falon vakolat,

Csak, hogy szebbnek láttassam magamat.

De lehetnék a távolba költöző magány,

Vagy csicseregnék, mint a dalos csalogány,

Lennék csillogó, édes gyümölcs a legszebb fán,

De sosem fogok felérni hozzád, Édesanyám!

(Születésnapi köszöntés)

Anyukámnak

Mikor réges-régen kiderült, hogy szíved almafáján

Testednek részeként lelkem gyümölcse terem,

Szíved félsz és öröm járta, drága édesanyám,

S mikor reád nyitottam bámulón meredt szemem,

Te boldogsággal, s reménnyel telve néztél vissza rám.

Ápoltál, védelmeztél, s utat mutattál nekem,

S csendre intettél, ha téves szóra nyílt a szám,

Szőke fürtjeimet kacagva fésülted fejemen,

S már felnőttem –neked fel sem tűnt talán -,

S most a te aranyló hajadon nyugszik az én tenyerem.

Elröppentem, s te aggódva gondoltad: „Túl korán!”,

Kezed féltve, s óvón pihen gyermeteg kezemen.

Megtanítottál beszélni, de csak hallgatok ostobán,

Mert keresem a szót, de szebben nem tudnám sohasem,

Örökké szeretlek, egyetlen, drága Édesanyám!

(Születésnapi köszöntés)

Egy kis karácsony

Haraggal telve élsz, mogorván és bosszúsan,

Észre sem veszed, ahogy az élet elrohan.

Gúnyosan nézel másra, villódzó szemekkel,

Sántán dobban szíved, vajon mikor veszett el?

Én szobád sarkában ülök némán, tétován,

Majd magányodban, a zimankós tél derekán,

Mikor zokogsz homlokon duzzadó erekkel,

Egész évben egyszer, majd csak akkor kelek fel.

Bekopogok lelkednek zárt acélajtaján,

Te ajkadra mosolyt biggyesztve kikacsintasz rám,

Zúzmarás reggelen súgok beléd kedves szavakat,

Hogy ne vakítson buzgó félelem, büszkeség s harag.

Aranylón csillogó fényeket fújok szemedbe,

S kertedet ropogó, friss hóval fedem be.

Szellőként morajlom füledbe: ébredj, s nézz körül,

Vidámságot, nevetést, örömöt hozok örökül.

Titokban remélt, várva várt ajándékod vagyok,

Csillagszóró ezer fénye, mely arcodon ragyog.

Eszedbe jutnak szép emlékek, nagypapák és nagymamák,

S hogy gyermekként hogy szeretted a fenyőfa illatát.

S valahol vár még egy rokon, vagy rég elveszett barát,

Aki ma ugyanígy, kedves emlékként gondol vissza rád.

Lábadra vastag csizmát húzol, ne csípje fagy vagy dér,

Kezeden kesztyű, nyakadban sál, s a hó is térdig ér.

Forrón lobogva pattan a tűz, lángja izzón lobban,

Szívedben a megbocsátás, s öröm szava dobban.

Színes égők, kis csillagok, angyalok és jégvirág

Pompáznak a karácsonyfán, mint ragyogó kis világ.

Víg kacagás, bejgli-illat száll a téli tájon,

Halkan súgod, szeretettel: ölelésre vágyom.

Szaloncukor, szép ajándék, csodát hozó álom,

Eljöttem hát, ez vagyok én: csak egy kis karácsony.

(Karácsonyi verspályázat)

Leányodnak születtem

Ha én fénynek születtem volna,

Tündöklő napsugárként festeném csillámló arannyá a hajad,

És nem lenne oly homály vagy vaksötétség és vad

Szürkület, mely akár egy percre arcodra tapad.

Tündérjátékként suhannék kezed nyomán vagy

Csíntalanul kacagva fénylenék, mint a smaragd.

Ha én szélnek születtem volna,

Nevetve kócolnám fel s alá fújva selymesen csillogó hajad,

Süvítve szuszognék füledbe kedves szavakat.

Csak lágyan simogatnám finom kezedet, s ha majd

Mikor zúgó vihar sebesen reád támad,

Én elfújnám messzire, mint morajló, büszke had.

Ha én víznek születtem volna,

Langyos reggeli esőként mosnám angyal-fehérre fénylő hajad,

S ha bársony bőrödhöz bármily piszok ragad,

Én volnék, mitől kezed újra tisztán simogat.

Elmosnám bűneidet, hogy szíved legyen szabad,

S lennék könnyeidből izzó vas-, acélakarat.

De leányodnak születtem én,

Ki kicsiny kezével kedvesen simogatta leomló hajad,

És fénycsodaként emlékezi tündérarcodat.

Örökké veled leszek, nem számít se jég, se fagy,

S tudom, hogy kezed a semmiben elvészni sose hagy,

Leányod vagyok, ki végtelenül szeret, hisz a legjobb anya vagy.

(Születésnapi köszöntés)

Édesapámnak

Aki az elmúlástól fél, csupán csak fél ember,

S hogyan léphetne előre az, aki élni nem?

Az idő bölcsebbé tesz, s a bölcsesség szabaddá,

A szabadság kinccsé lesz, a kor így válik arannyá

(50. Születésnapra)