Humcsi Versek

Minden más

Arcon köpve

Mint forró tűz, átmarta szívemet a méreg,

Hogy mily’ fattyú e fekete faj, kik közt élek.

Undorító szagától orrom csíp, bizsereg,

S talán egy a remény: utolsó Magyar sereg.

Feltámadt bennem düh, s kiolthatatlan harag,

Ahogy e gyáva nép hazámból magának új hazát farag,

De csak szemétben túr, és firkálja a falat,

De úgy fog leperegni sorsuk, mint a kiszáradt vakolat.

Füstös, izzadt képét nem rejti majd semmi sem,

Majd benne fog izzani halálig félelem.

Tiszta szemünk ragyogja be Ősi Értelem!

Ha megbocsátasz – úgy legyen! De én nem teszem.

Peregnek majd évek: ősz és tél, tavasz és nyár,

De nem lesz többé arcomon lecsorgó, reám köpött nyál,

Itt belül tudom, hogy szívem nem hiába vár,

Mert erős nép a mi nemzetünk: kemény erőd, szikár vár.

Testem düh, lelkem halhatatlan érzés járja,

Hogy a magyar önmagának már csak fakó árnya.

Szívem ezt a gyűlöletet eddig ketrecbe zárta,

De kiengedem, és felnézek rád, büszke Magyar Gárda!

Hazám

Tomboló viharban szétmarcangolnak kínkeserű haláldalok,

Mint porszem a szélben, csillogó szemedben oly apró vagyok.

Kacagnak bennem izzó látképek, s pöcegödre vágynak,

De rabja, bűnje, haragja vagyok minden reám köpött vádnak.

Kandallóm tüze perzselő anyja kínzó vadrománcnak,

De elfújja lassan idegen szele őrjítő magánynak.

Kutyák szaggatják bőrömet, feszíti tarkóm a gyűlölet,

Nem futva a szélben, messze rohanva kívánok halni meg.

Nem engedem, nem hagyom, hogy tüdőm, vesém egy kéz kaparja ki,

Melynek tenyerén küzdve születtem, pont úgy, mint aki

Ma vagyok, akkor voltam és leszek is még éveket, százat,

S veszni nem hagyom, mely otthonommá fogadt, a házat, hazámat.

Magyar vagyok

Magyarnak születtem és magyarként halok meg,

Ha álmomat elveszitek, majd újjászületek,

És minden alkalommal csak magyar leszek,

Akkor is, ha eltipornak gyarló emberek!

Mocskos, bűzös lábnyomoktól meg nem riadok,

Magyar vérrel büszkén vagyok magyar fiatok.

Magyar létért, magyart honért bátran kiállok,

Ősi hitem el nem hagyom, bármit csináltok.

Lehetsz gyáva, földönfutó, hontalan vagy szolganép,

Ki, ha hívnak, csettintésre balra, jobbra lép,

Fejlehajtva belenyugszik, mintha volna gép,

S ha elromol majd öregségtől, apró részre tép.

Ha így teszel, ha csukva szemed, lelked rajta,

Én nem leszek egy buta sornak szürke barma,

Magyar vagyok, büszke vagyok, szívem hajtja

Magyar szellem, magyar ösztön, magyar karma.

Morrison a fejemben

Írnak róla jót és rosszat,

Mindent, mit az élet hozhat.

Mondják őt gyilkosnak

És mondják őt papnak,

Megteszik istennek vagy

Száműzött lovagnak.

Polókat gyártanak,

Vagy fotókat és képet,

Csinálnak róla még

vagy millió emléket.

De én tudom, hogy

Csak itt él bennem,

Csak itt van igazából,

Benn a fejemben.

Budapest

Már régen tért hódított a mocsok,

De nézd, én mégis boldog vagyok.

Már nem éltet téged más, csak a pénz,

Már fáradt sem vagy, ha aludni térsz.

Már úrrá lett rajtad az őrület,

De nem féltem a szerelmedet.

Már a fény is más árnyékot fest,

Itt minden más, ez vagy te: Budapest.

Elveszett szavak

Hangtalan a fény,

Csillámló a csönd,

Megrezzen a kicsi szívem,

Ha szúrózajként rám köszönt.

A sötét is visít,

Puszta léte zúg,

Falevélként összezizzen,

Mikor fülembe súg.

Alaktalan ábrák

Táncolnak felém,

Új tudatot, új szellemet

Öntenek belém.

Tompult testek tömkelege

Nyakam körül tekereg,

Eltakarnak, s félrelöknek

Fent a fájó fellegek.

Istenként szól hozzám

Minden apró pillanat,

De zúgó fák közt elveszik

Suttogó szavad.

Akarsz-e ördög lenni?

Tegnap este aludni tértem fáradtan.

Akarjátok tudni, mit is álmodtam?

Szeretnétek hallani, mit is láttam én?

Az ördög egymagában ült egy terem közepén.

Hosszasan mormolt valamit magában,

Teljesen megőrült teljes magányában.

Kín-keservesen sírt, várta a halált,

De szava csak süket fülekre talált.

S a szegény ördög mindig egymagában ül,

Elátkozva s leköpve ő, egyes-egyedül.

Mondd! Akarsz-e ördög lenni,

Ki magányában, egymagában ül,

Csak búsan, szomorúan, némán,

Árván és egyedül?

Hontalanul

Hosszú, furcsa rémálomból keltem fel

egy reggelen,

Elkéstem a munkahelyről, mert nem csörgött

a vekkerem.

Nem is tudom, most mit tegyek, keressek új

munkahelyet?

Mert a hajcsár ostorjával az őrületbe

kergetett.

Nettó hatvan bér a jussom, s kiteszem a

lelkemet,

Bánatomban két nap alatt eliszom a

pénzemet.

Hónap végén akció lesz: ékszer, óra

mind eladó,

S következő hónapban meg seggbe rúg egy

pénzbehajtó.

Nincsen munka, nincsen kölcsön, a házamat

már elvitték,

Fáj a fejem, szúr a szívem, s kiver hideg

veríték.

Padon fekve, egymagamban ébredtem

egy reggelen,

Hát utolsó korty konyakomért eladom a

vekkerem.

Szétmállik

Budapesti éjszakában egyedül sétálok,

Mindenfelé részeg arcok és kifestett lányok.

Ahol régen éltem, ma idegennek látszik,

Ahogy vakolat a falon, az élet szétmállik.

Sötét lábak, törött ujjak, sárban tipró népek,

A jövő bús orgonáján rossz ódát zenélnek.

Mocsokban oszló hullán fehér féreg mászik,

S mint rothadó döghús, az élet szétmállik.

Bámul rám a sikátorból egy gyilkos szempár,

A pénzem követelve fegyverrel kalimpál.

Koszban, porban, sárban élünk mindhalálig,

Mint a bomló, halott test, az élet szétmállik.

GTI

Mint szikrázón hullámzó tenger,

Úgy dobog benned a nyolc henger,

Felemelő érzés, sőt rohadt jó,

Ha dübörög, zakatol a dugattyú.

Mint a fák közt vihart kavaró rotor,

Te legszebben búgó VW motor!

Neved mindenki istenként tiszteli,

Te himnuszként bőgő, kétezres GTI!

Ranglétra

Mindenki…

helyezkedik, variál,

tolakodik, macerál,

üzekedik, áll a bál,

Fel csak nyal és le meg tapos,

Hú, de nagyon alattomos.

Ostoba színjáték az egész,

Felfognád, de megáll az ész.

Táncot lejt és felszabadít,

Színpadi műsort így alakít.

Naivan nézed, ízlelgeted,

Isteni hittel, hűn szereted.

Lehull az álarc, nem lesz más,

Csak egy őrült látomás.

Követned kell, ez belülről hajt,

Nem látod, nem érzed a bajt,

Hogy mindenki:

őrült lesz, nem tolerál,

ha bajban vagy, ő odébb áll,

fegyvert vesz és kicsinál.

Trükkel támad, nagyon okos,

Hű, de nagyon alattomos.

Időutazás

Én még csak születtem, s nem torrentel töltött le anyám,

És nem több száz lájk és poszt vagyok a Facebook oldalán.

Anyámnak nem a Google mondta meg, pelenkázni hogy kell,

Nem az image volt a fontos, s hogy leszek-e topmodell.

Még buszon ültek, kirándultak, magyar hazát láttak:

Szarvas, Tata, Eger, Sopron, hol sétáltak a lábak.

A legók nem összebújtak, mi építettük őket,

Az érték nem az, mint ma, mit a média erőltet.

Totális a félreértés: randizni csak chat-re hív,

Már csak bitekben és bájtokban dobog az ifjú szív.

Csak letiltod a facén, hogyha az exed odébb áll,

Magyar kultusz, magyar emlék, mint az álom, szerteszáll.

Szennyek királya

Porrá lenni szeretnék,

Sötét hamuvá égni,

Piszkot szeretnék,

És szennyben élni.

Mocsokban feküdni,

Mint kivetett állat,

S kedves, hidd el nekem:

Nem sírnék utánad.

Te akkor hozzám

már túl tiszta lennél,

S bűzös ruhámon

úgyis csak nevetnél.

Tócsákban, sárban fürdeni,

Mint a koszos malacok.

Arcodba csapva a sarat,

Megmutatnám, ki vagyok.

Megmutatnám honnan,

Merről is jöttem én,

És megmutatnám, hogy

e Földön mi enyém.

Enyém a kosz, a por,

A mocsok, a trágya,

Hisz én vagyok már rég

a Szennyek királya.

Dögök és drogok

Tudjuk jól mind,

Hogy más bent és kint,

Más fent és lent,

Minden mást jelent.

Persze... ügyesen keltesz

bűntudatot bennem,

De hiába... én tudom,

Mit kell tennem.

Lássuk azt a híres-

hírhedt hidegvért!

Lássuk képes vagy e

ölni, csak ennyiért.

Lássuk mit érzel,

Mi az, amit gondolsz.

Persze ha hibás vagy,

Akkor is mást okolsz.

Te vagy a gyilkos,

De én vagyok a bűnös,

S nem lehet szavam,

Ha válaszolok,

Csak megsebzem magam.

Életünk már sok-sok

milliószor megváltozott:

Dögök és drogok,

S azok a kihűlt,

híres-hírhedt gondolatok.